hattyú halála, és egyéb közhelyek

Jaj, szegény Bab megfázott. Persze azért, mert pénteken kurvára éreztem a tavaszt, meg az erőt, meg a meleget - lehet, hogy csak a lábam között - és ezért ragaszkodtam, hogy a teraszra üljünk ki iszogatni este fél 9-kor.
Úgyhogy most jó beteg... ehhh....
Szombaton semmit tettünk nála, ja előtte meg voltunk nálunk, és szint kellett vallanom apám előtt, aki szokásához híven érzelemmentesen közelítette meg azt a tényt, hogy 5 év után dobbantok a multitól, visszaköltözök ifjú éveim helyszínére, összeköltözöm ifjúságom egyik meghatározó alakjával, és esküvő, gyerek, ásó, meg a kapa, no meg a nagyharang....
De hát mégis mit gondoltam???
Aztán előtte voltunk a Tesco-ban, és tanakodtunk, hogy milyen kaját vegyünk otthonra, és én balga megkérdeztem, hogy főzzek -e, mire Ő mondta, hogy akár, mire én beparáztam, hogy de mégis mit, és egy pillantás alatt elfelejtettem a 7 év alatt felszedett összes főzőtudományomat, és maradtunk a szendvicsnél.... hehe, azt nehéz elbaszni...
Tiszta gáz voltam-vagyok...
Persze, ezt betudom a totális megfelelési kényszernek...
Mert ugye, ha szeretsz valakit, szeretnél megfelelni neki, és nem blamálni magad főzésileg...(sem)
Így is pénteken nagy okosan gondoltam csinálok valami laza tésztát neki.
Na, ehhez képes vettem olyan tésztát, ami gyárilag töltve van sonkával, csak meg kell főzni, és volt még otthon pesto-m, gondoltam majd lazán rittyentek egy olaszos vacsit.
Az egészből az sült ki, hogy vagy 12 percig főztem a tésztát, és a közepében lévő sonka sehogy sem akart megpuhulni, de a tészta meg majd szétesett...
A picsába már...
Jó, a pestót nehéz volt elbaszni, és ízre jó is volt az egész, de hát elég gázos volt, hogy a közepe mint valami fürészporos izé.... áááááá, hagyjuk is!!!
De Bab megette, és önfeláldozó módon meg is dícsérte, de hát én tudtam, hogy szar volt...
Szóval ez egy kicsit vissza vett az önbizalmamból...
Aztán történt még az is, hogy vasaltam nála, és hát kivasaltam az Ő cuccait is, ami a szárítón volt...
Jééé, és nem haltam bele...
Pedig magamban eljátszottam ám, a hattyú halálát.
Aztán itt van még az is, hogy kicsit be is pánikoltam ettől a nagy változástól is.
Jó, tény, hogy 2 éve vagyok egyedül is, meg nem is, mert azért egyik múltbelimet sem sorolnám a komoly kapcsolatok kategóriába, és hát vágytam a párkapcsolatra, de e mellett meg veszettül élveztem, hogy a magam ura vagyok, hogy akkor kelek és fekszem, amikor nekem jó, hogy nem kellett a szombat délelőttömet azzal töltenem, hogy főzőiskolát játszok.
Meg nem is tudom...
Most kezdem felfogni, hogy az életem gyökeresen meg fog változni.
Komolyan úgy csinálok, mint a szűzlány az első éjszaka előtt... mintha nem ezt csináltam volna 7 éven keresztül....
Jaj-jaj!
Vasárnap reggelire vajas pirítós volt kaviárral, citromkarikával. Ő csinálta. És már előtte való este kitalálta, hogy ez lesz a reggeli meglepi. Megmondta utána.
Aztán úgy volt, hogy most aztán tényleg vonattal jövök vissza, de megint visszahozott, ami azért volt jó, mert ilyenkor itt marad nálam, és akkor még van egy éjszakánk.
Kicsit megfáradtam és elaludtam mellette. Ő meg csavargázta a hajamat közben... igen, így aludtam el...
Reggel meg megijedtem a tükörképemtől, mert a hajam égnek állt. Még jó, hogy nem ébredt fel, amikor kikúsztam mellőle.
Ja, megvettem az álomfarmert. Kicsit furi is most, mert évek óta nem hordok farmert...
Élére vasalt, kicsit bővülős szárral, no meg svédzsebbel -anyám szerint.
Szerintem franciazseb.
Lusta vagyok utánanézni ennek a zsebes dolognak, na!