napok múlnak...

Holnap megyek vásárolni valami göncöt a karácsonyi partira.
Persze TK nem jön..., mármint a partira. Pedig az utolsó pillanatig reménykedtem...
Segond!!
Jól betríjunk, meg iszunk is rá, aztán jó lesz minden.
Vagy nem.
Meg fodrászkodni is megyek szombaton, hogy szép legyen a hárém.
Beszart a hajvasalóm, és természetesen a garancia 2 nappal előtte lejárt..., ez olyan rohadtul jellemző, szóval azt is kell vételeznem!
Ma meló után hazavisz pöci az új csajozós autójával, de úgy döntöttünk, hogy még a company parkolójában megrántunk egy gyors nyulat, csak hogy fent legyen az i-n a pont.
Ahhh, gusztustalan napok ezek, na!
Szombaton azért alapozunk egy kicsit a parti előtt a Tranyóban, mert nehéz lenne másképp elviselni azt az embertömeget.

Olyan nagyon hiányzik TK.
Pedig itt ül a hátam mögött, és gyakorlatilag a hét öt napján, napi 8 órában látom.
De az érintése, a csókja, ahogy belém feszül, na az az ami igazán, fullasztóan hiányzik.
Megmondtam neki, hogy hagyjon, hogy nincs értelme, mert sosem fog dönteni, mert mindig ott van az a DE.
Kértem, hogy csak akkor keressen, ha nincs már DE, ha már tudja, hogy mit akar, illetve kit is akar valójában, és ha ezért tenni is fog. Ha végre már nem csak szavakkal képes szeretni, hanem tettekkel is.
A válasza - amit annyira szeretnék elhinni, de nem tudok- hogy akkor most Ő kitörli a szótárából a DE-t, és majd nyüszítve fogja kaparni az ajtómat, ha még nem késő.
Ugyan, kérem!
Ne bohóckodjunk már itten, a matiné műsorideje már rég elmúlt...